Telekölcsön

A telekölcsön és szinonimái általában telefonos megkereséssel értékesített olyan konstrukciók, melyek a hitelkártyához tartozó hitelkeret kamatait csökkentik. Érdemes tehát élni vele.

Jellemzően erre a bank tesz ajánlatot, de telefonos úton gyakran az ügyfél is kérheti.

A telekölcsön általában nem jár automatikusan és nem vehető igénybe folyamatosan, csak alkalmi ajánlatok keretében, de akkor szinte mindig érdemes vele élni, mert a hitelkamata jóval kedvezőbb, mint a hitelkártya általános hitelkamata. Annak akár fele-harmada is lehet. Ugyanakkor létezhet olyan konstrukció is, amelyet az ügyfél maga is kérhet.

A telekölcsön a szabadon elkölthető hitelkeretet csökkenti, tehát annak terhére történik, de kedvezőbb, mintha a hitelkártya birtokosa szabadon elköltené. Viszont, míg a szabad költésekre létezik kamatmentesség, addig a telekölcsönre biztosan nem.

A telekölcsönt gyakran kiutalják az ügyfél bankszámlájára, ahonnan szabadon elköltheti, készpénzben is felveheti. Ugyanez a művelet hitelkártyával kifejezetten drága, nem csak a hitelkamat, hanem a készpénzfelvétel díja miatt is.

Sőt, a telekölcsön a meglévő hitelkártya-tartozás csökkentésére is fordítható, hiszen a kamatozása kedvezőbb.

A telekölcsön egy személyi kölcsön jellegű konstrukció, de törlesztésével a visszafizetéssel arányosan visszanő a szabadon elkölthető hitelkeret.

George Online Díjcsomag Kedvezményes szinten
  • 30 000 Ft jóváírás, ha új ügyfélként nyitod most meg
  • korlátlan ATM készpénzfelvétel, feltételekkel
  • ingyenes átutalás, beszedés havi 400 000 forintig
Részletek
PROMÓCIÓ

Ezek is érdekelhetnek

  • Több ember használ befizető ATM-et egy pályaudvaron
    Bankszámla

    Befizető ATM - bankonként megmutatjuk hogyan működik

    Én igazából csodálkoztam, miért nyert teret ilyen későn az azonnali befizetős ATM, hiszen az utcai pénzváltó automaták már évtizedek óta nyújtják azt a technológiát, amire ez épül: felismerni egy bankjegyet, majd elfogadni az értékét. Talán a banki rendszerben történő azonnali jóváírás volt a fő akadály, talán nem, de mára megszületett az automata pénztáros teljes értékű változata, mely nemcsak azonnal kiad, de azonnal be is fogad készpénzt. Ebben az útmutatóban ezt járjuk körül.

    frissítve: 2024. február 14.
  • MBH Netbank (korábban MKB) rendszerbe lép be egy ügyfél számítógépről
    Bankszámla

    MBH Netbank (volt MKB) – minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Az MBH Netbank (korábban MKB) ügyfele vagy? Az MBH Netbank (korábban MKB) segítségével, mely az MBH Bank internetbankja, szinte minden tranzakciót elintézhetsz, de a leggyakoribbakat egészen biztosan. Erről szól ez az útmutató.

    frissítve: 2024. január 1.
  • ATM készülék előtt áll egy férfi
    Bankszámla

    Tudj meg mindent az ATM bankautomatákról 2024-ben!

    Az ATM-ek ma már életünk szerves részeivé váltak. Nap mint nap használjuk őket, nemcsak készpénzfelvételre, hanem akár befizetésre is alkalmasak. Sőt, az ATM nem csak banki műveletekre használható. Ebben az útmutatóban megismerkedhetsz minden olyan fontos információval, amelyet az ATM-ekről érdemes tudnod.

    frissítve: 2024. január 12.