Késedelmi kamat

Késedelmi kamatot akkor kell fizetned, ha a hiteled törlesztőrészletét nem fizeted be időben.

A törlesztőrészletet minden hónap adott napjáig kell a banknak átutalnod (illetve legtöbbször automatikusan levonják a számládról).

A késedelmes időszakra, jellemzően naponta, a bank büntetőkamatot számol fel, ez a késedelmi kamat. Ezt egészen addig számítja fel, amíg nem rendezed a tartozásod. (Persze egy idő után egyéb szankciók is vannak.) A büntetőkamat összege jellemzően magasabb, mint a hiteled normál kamata.

A késedelmi kamat alapvetően az adott naptári félév jegybanki alapkamatához igazodik. Ha a felvett kölcsön nem forint alapú, akkor az adott pénznemre vonatkozó jegybanki alapkamatot kell figyelembe venni. Előfordulhat, hogy az érintett kibocsájtó bank nem határozta meg az alapkamatot, ilyenkor a pénzpiaci kamat számít.

Ha a késedelmi kamat esedékessége előtt is fizetsz kamatot (ahogy a bankoktól felvett kölcsönök esetében), akkor a büntetőkamat mértéke általában az alapkamat egyharmada. Az általános szabályozás szerint a kölcsön után fizetendő kamatnak és a késedelmi kamatnak el kell érnie az alapkamat mértékét.

Azonban a háborús veszélyhelyzet miatt jelenleg más szabályok érvényesek. A késedelmi kamat plafonját az alapkamat 25 százalékánál húzták meg. Ez azt jelenti, hogy a megszokott késedelmi kamatoknak csak évi 25 százaléka érvényesíthető.

CSOK Plusz Lakáshitel
  • 2,89%-os akciós kamattal, THM 2,98%
  • Akció a kezdeti díjakra
  • Online hiteligénylés piaci kamatozású jelzáloghitellel együtt
Érdekel
PROMÓCIÓ

Ezek is érdekelhetnek

  • Az értékbecslés elkezdéséhez szükséges lakáskulcsot nyújtja egy lány
    Lakáshitel

    Értékbecslés: ezeket kell tudnod róla lakáshitel igénylésnél 2024-ben

    Ha hitelből vennél lakást, vagy más célra igényelnél jelzáloghitelt, akkor a hitelfelvételnek mindig része az ingaltan értékbecslés. Enélkül nincs hitel. Az értékbecslést sok tévhit övezi, ami miatt sokan tartanak tőle. Útmutatónk végigvisz az értékbecslés folyamatán és elmondjuk azt is, hogy mire számíts. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. május 6.
  • Férfi házakat néz és a lakáshitel önerő összegén gondolkodik ami kell majd a vásárláshoz
    Lakáshitel

    Lakáshitel önerő: mennyi kell és hogyan teremtsem elő?

    A lakáshiteleknek – és minden jelzáloghitelnek – sarkalatos pontja az önerő. Ez a hitelfelvétel mumusa, az az adott esetben több millió forint, amit neked kell beletenned a hiteledbe. Miért van erre szükség egyáltalán? Honnan teremtsd elő? Mi lehet önerő és mi nem? Segítünk, hogy megvehesd a kinézett lakást és a lakáshitel önerő ne okozzon gondot.

    frissítve: 2024. április 30.
  • Egy férfi a kamatplafonos hitellel vásárolt új lakást
    Lakáshitel

    Minden, amit tudni akarsz a kamatplafonról

    2023. október 9-től kezdve igényelhetők azok a lakáshitelek, amelyek megfelelnek a Gazdaságfejlesztési Minisztérium által kért kamatcsökkentés feltételeinek. A kormány arra kérte a bankokat, hogy kínáljanak az ügyfeleiknek olyan lakáshitelt, amelyek a THM-je nem magasabb 8,5 százaléknál. 2024-től pedig tovább csökkentek a kamatok, a maximális THM 7,3 százalék lesz. Mit jelent ez, és jól jársz-e vele?

    frissítve: 2024. március 6.