Elektronikus bankkártya

Az elektronikus bankkártya azt követően jelent meg, hogy már számottevő korábbi bankkártya-elfogadóhely állandó elektronikus összeköttetésre váltott a bankkal. Ez már egy akkora hálózat lett, amelyre önmagában lehetett egy kártyatípust kibocsátani, ez lett a csak elektronikus környezetben használható bankkártya.

Ezek a kártyák a korábbi verziótól abban térnek el, hogy a kártyaszámok nem emelkednek ki a kártya síkjából, hanem vésettek. Ezzel nem használhatók papír alapú elfogadóhelyeken, hiszen a kártya adatai nem másolhatók át az önátírós bizonylatra.

A kettő között az a különbség, hogy ha csak elektronikus elfogadóhelyen használható egy bankkártya, akkor minden alkalommal kell a bank engedélye a kártya használatához, ezzel pedig minden alkalommal értesül a tranzakciókról, így azonnal levonhatja a kártyabirtokos egyenlegéből. Ha pedig már nincs rá fedezete, akkor elutasítja a tranzakciót.

Ezzel a bank biztonságos környezetet teremt a maga számára, hiszen nem lehet szó fedezetlen költésről, ami számára kockázat. Ügyféloldalon előny, hogy az elektronikus bankkártya jóval kedvezőbb pénzügyi feltételekkel és olcsóbb éves díjjal igényelhető, mint a dombornyomású bankkártya.

ECO számla
  • Ingyenes bankkártya éves díj az első évben
  • Bárhonnan online, egy szelfi segítségével
  • Akár 0 Ft számlavezetési díj
Részletek
PROMÓCIÓ

Ezek is érdekelhetnek

  • Hátradől egy ügyfél aki elégedett az erste netbank szolgáltatásával
    Bankszámla

    Erste netbank – ezt érdemes tudnod róla 2024-ben

    Az Erste netbank szolgáltatása korszerű és biztonságos szolgáltatásokat nyújt, ráadásul mindezt átszínezhető, fiatalos stílusban. Ebben az útmutatóban megismerheted az Erste netbank, vagyis George (mert neve is van) legfontosabb funkcióit és azt, hogy ezeket hogyan éred el. Olyan funkciókról is szót ejtünk, melyek el vannak rejtve a menüben, így jó eséllyel nem is találnál rájuk a napi pénzügyek intézése közepette.

    frissítve: 2024. január 1.
  • Bejött az ügyfeleknek a Gránit Bank „Egy fa helyett kettő” fenntarthatósági kezdeményezése 12 szeresére nőtt az Öko Kalkulátorban vásárolt fák száma
    Bankszámla

    Bejött az ügyfeleknek a Gránit Bank „Egy fa helyett kettő” fenntarthatósági kezdeményezése 12 szeresére nőtt az Öko Kalkulátorban vásárolt fák száma

    A klímaváltozás elleni harcban még többet tehetnek most a Gránit Bank környezettudatos ügyfelei. A bank ugyanis november 19-ig megduplázza a Gránit eBank applikáció Öko Kalkulátorában, a kártyás vásárlások CO2 kibocsátásának csökkentésére – az ügyfelek által - vásárolt fák számát. A megvett facsemeték közösségi ültetés keretében kerülnek földbe a 10 millió Fa Alapítvány közreműködésével. A két hete elindult társadalmi kezdeményezés rendkívül kedvező visszhangot váltott ki a bank ügyfélkörében, naponta átalagosan 12-szer több fát vásárolnak az Öko Kalkulátorban kimutatott ökológiai lábnyomuk csökkentésére, mint korábban.

    frissítve: 2024. január 10.
  • Digitális jegybankpénz programkódja
    Bankszámla

    Digitális jegybankpénz – megszűnhet a forint bankjegy?

    A digitális jegybankpénz most már érezhetően szárba szökkent a világban. Európában az elsők között vagyunk a digitális jegybankpénz bevezetésében, hiszen nálunk már folyik a pilotja. Miért jó ez neked és mire érdemes figyelned ezzel kapcsolatban? Erről szól ez az útmutató.

    frissítve: 2024. április 23.